Fényes Békéscsabától néhány kilométerre, Gyula irányában található településrész, ahol körülbelül kétszáz éve élnek evangélikusok. Templomuk sosem volt, de iskolát már az 1800-as évek második felében szerettek volna építeni. Erre végül csak 1930-ban kerülhetett sor; a fényesi tanyasi iskolában azután – az iskola felépültétől kezdve majdnem két évtizeden át – a tanítás mellett rendszeresen folytak szlovák nyelvű istentiszteletek is. A kommunista diktatúra 1948-ban a felekezeti iskolák között a fényesit is államosította. Az épületben vegyeskereskedés, italmérés és a Hazafias Népfront szervezete működött. Az egyik teremben továbbra is tartottak istentiszteleteket a maroknyi gyülekezetnek. Az egyházi ingatlanok tulajdonrendezését követően visszakerült az épület a békéscsabai evangélikusokhoz, de leromlott állapota miatt eladták, azzal a feltétellel, hogy a vételárból befolyó összeget egy majdan megépítendő temetőkápolna költségeire fordítják.

A temetőkápolnát a békéscsabai egyházközség presbitere, Benedicty Gyula építész tervezte, a kivitelezést pedig ez év nyarától Ábelovszky László építési vállalkozó – szintén a gyülekezet presbitere – végezte. Nem egészen öt hónap alatt, hét és fél millió forintból készült el a kicsiny épület, amelybe szentelésekor közel nyolcvanan zsúfolódtak be, és még többtucatnyian kint szorultak a metsző szélben.

Igehirdetésében Gáncs Péter (Róm 8,38–39 alapján) arról beszélt, hogy „élet és halál mezsgyéjén állunk, egy temetőkápolnában, amely különleges hely. Olyan, ahol összeér az ég és a föld, ahol az előrementek gyülekezete és a még földön küzdő egyház tagjai találkoznak.” A teológiai értelmezés szerint a Krisztushoz való viszony az élet és a halál igazán döntő kérdése. Világítótorony ez a kápolna – mondta a püspök –, pedig sötétnek gondolnánk, hiszen temetőben áll. Valójában olyan tájékozódási pont, amely átsegíti a hajóst a túlsó partra, bármennyire is el akarnák ragadni őt a sokfelől reá leselkedő örvények.

A temetőkápolnát szentelő istentiszteleten a békéscsabai egyházközség, illetve a környékbeli gyülekezetek lelkészei működtek közre. A kápolnát az évenkénti néhány temetésen ravatalozóként használják majd, emellett havi rendszerességgel (minden hónap harmadik vasárnapján, délután két órától) istentiszteletet tartanak benne.

Forrás: Szegfű Katalin